Újabb mozgalmas hét a JAGSZI-ban

Április 17-én a JAGSZI-s diákok ismét megmutatták tehetségüket, kreativitásukat, alkotói képességüket. Hetekkel a József Attila Napok előtt különböző versenyeket hirdettünk meg tanulóink számára. Osztálytermük díszítésére asztalterítőt kellett megmintázniuk, melynek motívumait sorsolás útján előre meghatároztunk: kalocsai, sárközi, matyó, rábaközi, kabai, kunsági, mezőségi stb. A terítőket tetszőleges technikával készíthették el az osztályok: hímzéssel, festéssel, rajzolással vagy több technika kombinációjával. Nagyon mutatós, tetszetős alkotások kerültek ki a tanulók kezei közül.

A második projekt az újrahasznosítás jegyében zajlott. Polgár város címerét kellett elkészíteni újrahasznosítható anyagokból, hulladékokból. Pazar megoldások születtek: a 10/B osztály színes, törött csempéből és kávézaccból, a 10/A osztály faháncsból, tejesdobozból, üvegből, használt borítékból, Ramás dobozból, a 11/A osztály műanyag kupakokból készítette el a címert. A nagyobb kihívást egy szobor készítése jelentette a tanulók számára. A feladat a következő volt: „Készítsetek egy talapzaton álló, legalább másfél méter magas és legfeljebb 10 kg súlyú szobrot, a téma megjelenítése teljesen önálló”. Az osztálytermek délutánonként alkotóműhelyekké alakulták át, szorgos kezek és fantázia munkálkodott az iskola falai között. Hóember készült műanyag poharakból a 11/A osztályban, a 10/B osztály saját osztályfőnökének mását alkotta meg pillepalackból. Nagyon sok munkát fektettek a 9/A-sok is az alkotásukba, hiszen műanyag palackokból készítettek egy fát, melyen papírból hajtogatott madarak voltak, műanyag zacskóból volt a tó, melyben halak úszkáltak, és a tó partját virágmező díszítette. És mindezt hulladékokból készítették el tanulóink. Nagy sikere volt a kerekes kútnak is, a 10/A osztály kezeinek munkáját dicsérik.

A harmadik feladat gyűjtő- és kutatómunka volt. A projekt a „Dédszüleink nyomában” címet kapta. Olyan tárgyakat kellett tanulóinknak gyűjteni, amilyeneket nagyszüleik, dédszüleik használtak. Ezeket szóban be is kellett mutatniuk. Ezeknek a feladatoknak a megoldására, a felkészülésére több nap állt rendelkezésére az osztályoknak.

És eljött végre a megmérettetés és bemutatás napja, április 17-e. A tanulók sürögtek-forogtak, nagy izgalommal várták a nap eseményeit. A napot egy közös, bemelegítő tornával kezdtük, majd egy játékos, ügyességi sportversennyel folytattuk Komlós Barnabás tanár úr vezényletével. Ez a feladat már megadta a nap jó hangulatát. A második feladatban az osztályok képviselői egy-egy magyar költő versét kiválasztották, és azt rapstílusban adták elő. Mindezt a szakértő zsűri – Olajos Istvánné, az intézmény nyugdíjas vezetője, Bandorák Andrea, a SULI-BÜFÉ üzemeltetője és Komlós Barnabás testnevelő tanár – közben véleményezte és értékelte.

Következett az osztályok gyűjtőmunkáinak, néprajzi kiállításainak bemutatása. Szinte nem is találok szavakat ennek leírására, annak az örömnek, meghatódottságnak a kifejezésére, amit a kiállítások bemutatása okozott nekem. Egy időutazás volt számomra, visszautaztam az emlékeimben a ’70-es évekbe, azokra a nyarakra, amiket nagyszüleimnél töltöttem „vidéken”. Láttam magam 6–7 évesen mamám nádfedeles háza előtt ülni, ahová a szomszédasszonyok hozták kosárkájukban a hímezni valót, itt tanultam meg én is az első öltéseket. Beszélgettek, ki mit főzött, hogy ment a munka a téeszben, mennyi termés várható. Közben fosztották a babot, morzsolták a kukoricát, csendes szemlélője voltam az eseményeknek. Ellestem mozdulataikat, figyeltem szavaikat, belém ívódott a paraszti kultúra szeretete. Mamám ilyenkor befűtötte a kemencét, hogy „városi” unokáiknak kenyeret, lángost süssön és a ledarált kukoricát átszitáltuk, hogy a lisztből és darából finomságokat és különlegességeket készítsen nekünk, amit csak ilyenkor ettünk.

Amikor elmerültem a kiállításokon látottakban, visszaemlékeztem a kamrára is, melynek az ajtaja olyan kicsi volt, hogy még gyerekként is le kellett hajolnom, hogy bejuthassak, és tudjak törni a szárazkolbászból vagy a különböző füstölt szalonnákból. A polcokon mindenféle finomság: szilkékben a szilvalekvár, csuprokban az aludttej, a tejföl, a frissen fejt tej. A gondos és előrelátó háziasszony munkái: befőttek, savanyúságok, a kiterített és megszárított mák, a törésre váró dió, tojás a szakajtóban. A régen nem használt eszközök is itt kaptak helyet: a rokka és az orsó, lehet, hogy még szövőgép is, különböző nagyságú csengők és kolompok, nagyapám nyeles borotvája, és még sorolhatnám tovább. Ezeken a nyarakon mi a tisztaszobában aludhattunk, csak nekünk volt megengedve, hogy belehuppanjunk a vetett ágyba, melyet mama reggelente mindig megigazított a tetejét a nyújtófával teljesen tökéletesre egyengetve. Mikor az egész család vendége volt a háznak, kicsi gyermekként a sutban és a lócán is kipróbáltam az alvást. Csuda jó emlékek ezek. Esténként a petróleumlámpa világított, alvás előtt mama elmorzsolt egy imát, ezzel kívánva jó éjszakát nekünk. Sokszor másztunk fára, hiszen a legfinomabb és érettebb cseresznye és eper mindig a fa tetején volt. Az ámbitus és a ház döngölt padlójára vizesnyolcast írtunk söprögetés előtt, a padláson és a góréban pedig órákig játszottunk. Az eltelt időt csak korgó gyomrunk jelezte, és maszatosan, porosan jöttünk le sorban a létrán, hogy csillapítsuk éhségünket.

Emlékezetes idők voltak ezek, és tanulóink gyűjtőmunkáinak és kiállításának, tárlatvezetésének köszönhetően újból átéltem ezeket az élményeket. Fátyolos szemmel hallgattam őket, és hiszem, hogy nagyon sokat tanultak ebből a projektből, és néprajzi értékeink fennmaradása számukra is fontos feladat.

11154967_745733388857457_5164562149078031947_o

Fotópályázatunk pályaművei

11154847_745734408857355_4965730316568590547_o

Polgár város címere újrahasznosított anyagokból elkészítve

Egyéni pályázatot is hirdettünk diákjaink számára. „Az én városom”, „Az én iskolám”, A legkedvesebb képem” témákban fotópályázatot tettünk közzé azzal a szándékkal, hogy a régi, megunt képeket intézményünk falain kicseréljük. Mi biztosítottuk tanulónknak a keretet, akiknek a három témában fotókat kellett készíteniük, melyeket olyan minőségben kellett kivitelezniük, hogy megállják a helyüket a kiállításon. Fantasztikusra sikerültek az alkotások. Egy-egy képnek drámai hatása van, megmutatják, hogyan látják az alkotók városunkat, iskolánkat. Mindenkit arra buzdítok, látogasson el intézményünkbe, és nézze meg ezeket a képeket.

A felnőttek is megmutatták tehetségüket egy kiállítás erejéig példát mutatva tanulóinknak, hogyan lehetett és lehet napjainkban a szabadidőt hasznosan eltölteni.  Az intézmény pedagógusai, dolgozói horgolt és hímzett terítőket, gobelineket, gyöngyből fűzött ékszereket, cukorból készített virágokat hoztak be, hogy bemutathassák azt fiataljainknak és az érdeklődőknek.

Tanulóink ismét bebizonyították, hogy tehetségesek, maradandót alkotni vágyók és képesek. Fogékonyak az értékek megtartására és újak létrehozására, büszkék vagyunk rájuk. Osztályfőnökeik és tanáraik példamutató személyisége és gondoskodó szeretete inspirálja őket tanulmányaikban, munkájukban.

Köszönjük a zsűri munkáját, valamint Polgármester Úrnak, hogy támogatásával méltóképpen jutalmazni tudtuk a legjobbakat.

Mindent együtt véve jó és érdemes JAGSZI-s diáknak lenni, várunk Benneteket, általános iskolások, legyetek ti is részesei intézményünk családias, vidám légkörének!

 Agócs Zsoltné

iskolatitkár

11140213_745733508857445_9171843163589739069_o

Dédszüleink nyomában

 

11127895_745734718857324_2320010169854104275_o

Dédszüleink nyomában

 

11117912_745737025523760_7737166842105441459_o

Polgár város címere újrahasznosított anyagokból elkészítve

 

11146360_745733178857478_3437112442603541351_o

Felnőtt dolgozóink kézműves remekei

Hozzászólások lezárva.