Megemlékezés június 4-éről Nagykárolyban


 

Nemzeti összetartozásunkat megünnepelni semmi sem alkalmasabb hely, mint ellátogatni egy olyan területre, ami magyarok által lakott terület, de nem Magyarországon van. A magyarságtudat az itt élőkben összehasonlíthatatlan a miénkkel, mi természetesnek veszünk dolgokat, melyekért Ők keményen megküzdenek.

A Rákóczi Szövetségnek köszönhetően ismét közösen ünnepeltünk a nagykárolyi Simion Barnitui Szakképző iskola diákjaival. A kapcsolat egyre komolyabb a két iskola között, hisz már a sokadik közös programot valósítjuk meg együtt.

Reggel korán gyülekeztünk, és nagyon örültünk, mert olyanok jelentkeztek erre az útra, akik még soha nem jöttek velünk, iskolánk szakiskolai tanulóival volt tele a busz. Az elhelyezkedés, papírok ellenőrzése után, már indultunk is. Rövid utazás után meg is érkeztünk első megállóhelyünkre, Máriapócsra. Miután megismertük a templom történetét, a Könnyező Mária kép históriáját, körbejártuk a templomot, és lehetőség volt kívánni is valamit Szűz Máriától. A sor hosszan kígyózott a kép előtt, s reménykedünk, hogy a sok elhangzott kérés meghallgatásra kerül, és teljesülnek kisebb-nagyobb kéréseink.

Utunkat tovább folytatva a határ előtt még Vállajon is megálltunk. Megállított az a templom, ami az út mellett található, és az apró falu méretéhez képes hatalmas. Hirtelen, mintha Szegeden járnánk, hisz ez a templom pont olyan, csak az egyik tornya hiányzik. A sekrestyés kinyitotta számunkra, és belül is pompás látvány fogadott. A még csak 100 éves templom története, a plébános úr és a falu lakóinak összefogása példaértékű mindenki számára. A falu lakói svábok, látszik ez a házak kialakításán. Itt jellemző módon, hatalmas tornácos épületeket készítettek, az udvaron nagy magtárral. Ma ez már érték, melyet kötelező megőriznie az itt élőknek. Rövid sétával értünk, a település másik szép helyéhez, a tóhoz, amely remek pihenőhely és rendezvényhelyszín is egyben, itt rendezik meg az egyedülálló strudlifesztivált Pünkösdkor.

Az idő gyorsan telt, a határ átlépése következett. Izgatottak voltak, hisz alig volt olyan, aki volt külföldön. Szerencsére nem voltak előttünk és hamar végeztek a papírok ellenőrzésével.

Az iskolában már vártak bennünket, s mi is izgatottan vártuk a találkozást. Rövid mosdó és beszélgetés után következett a megemlékezés.

Iskolánk magyar szakos tanára köszöntötte az összegyűlteket és ismertette a megemlékezés eseményének történelmi hátterét. A műsor következő részében versek és ének következett. Iskolánk egyik tanulója évek óta néptáncos, rövid bemutatójával elkápráztatta a közönséget. A helyiek is kiegészítették műsorunkat, meséltek nekünk városuk szülöttjéről, Kaffka Margitról, és felolvastak kéziratából. A műsort a himnusz eléneklésével zártuk, melyet citerán kísért iskolánk tanulója.  Megható volt, ahogy mindenki énekelt, mi magyarok közösen együtt, a határt közénk emelhették, de mi mindannyian magyarok vagyunk.

A megemlékezés után Nagykároly nevezetességeinek megismerésére indultunk. Elsőként a Károlyi kastélyba mentünk. A kastélyt nemrégen újították fel, így régi szépségében pompázik. A kiállításon korhű bútorokkal berendezett szobákon haladtunk keresztül, majd a város szülöttjének vadász trófeái következtek. Mindenkit megállított a hatalmas elefántfej látványa, vagy az oroszlánok csapata. Az épületet bejárva, a park következett. A juharfa, amit 6-an sem értünk körül, vagy a lovarda épülete mindenki számára érdekes volt.

Utunkat a belvárosban folytattuk. Felkerestük Kaffka Margit szülőházát. Ellátogattunk a Városházára, ahol bejutottunk abba a bálterembe, ahol Petőfi Sándor és Szendrei Júlia megismerkedett. A terem már évek óta felújítás alatt áll, gyönyörű lesz, már nincs sok munka hátra. De jó lenne egyszer itt bálozni, hátha lesz olyan, akinek ez sikerül az életében! A városközpontot bejárva, tiszteletünket tettük a Petőfi szobornál is.

Vendéglátóinktól búcsút kellett vennünk, mert még utolsó állomásunk, Szatmárnémeti még hátra volt. A nagykárolyi tanárnő testvére a Püspöki Palotában dolgozik, így lehetőséget kaptunk, hogy mi is ellátogassunk ide. Megérkezve egy nagyon kedves férfi fogadott bennünket, mint kiderült Ő volt a levéltáros. Mesélt az épület történetéről, és megmutatta, melyik az az oltár, amely előtt Petőfi és Szendrei Júlia házasságot kötött. Ez az oltár Erdődről került ide, s itt őrzik azóta. A legérdekesebb azonban az volt, amikor a levéltárba is bemehettünk és olyan könyvet láthattunk, ami közel 800 éves volt. Idegenvezetőnk sok érdekességről mesélt és mutatott meg. Az udvaron még egy termő citromfát is találtunk.

Sajna esteledett, indulnunk kellett haza. Annyi időnk még maradt, hogy egy Kauflandba bemenjünk, hogy kis költőpénzünket elvásároljuk.

Fáradtan, de óriási élményekkel érkeztünk haza. Köszönjük ezt a felejthetetlen napot!

Gulyásné Lovász Mária

tanár

Hozzászólások lezárva.