Március 15 Nagyvárad beszámoló

 

 

Megemlékezés Nagyváradon a forradalom és szabadságharc 171. évfordulójáról

A Rákóczi Szövetségnek köszönhetően immár sokadik alkalommal tudtunk a határon túlra utazni, hogy valamelyik nemzeti ünnepünkről méltó módon ünnepeljünk. 2019. március 21-én egy busznyi középiskolás tanulóval indultunk útra. A Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium közössége fogadott bennünket. A megemlékezés után elhelyeztük a Petőfi szobornál koszorúnkat. Főhajtás mellett emlékeztünk a forradalom hőseiről. Elköszöntünk vendéglátóinktól és folytattuk utunkat. A szikrázó napsütés, a havas hegycsúcsok, a bimbózó kikelet látványa fantasztikus volt. Öröm volt átélni a pillanatot, amit a környezet szépsége adott. 7 órányi utazás után megérkeztünk Dévára. Az utazás során beszéltünk a gyerekeknek a vár történetéről, jelentőségéről, valamint arról is, hogy nagy magyar történelmi személyiségek, mint Hunyadi János, Szapolyai János, Bocskai István és Bethlen Gábor is birtokosai voltak a várnak. Kőmíves Kelemen balladáját újból felidéztük egy rövid, rögtönzött magyar óra keretében. A bátrak gyalog vágtak neki a meredek útnak, a kényelmesebbek pedig a felvonó segítségével jutottak fel magas Déva várába. Mindkettőnek megvolt a maga varázsa. A vár falait alaposan bejártuk és a vár tetejéről lenézve fantasztikus látványban volt részünk, a gyerekek élvezték ennek minden pillanatát. Majd buszra szálltunk és Vajdahunyadra utaztunk, ahol folytattuk vártúránkat. Ez a vár is szoros kapcsolatban áll a Hunyadiakkal, nevét is tőlük kapta. Budapesten, a Városligetben található Vajdahunyad vára jelentős részben a vajdahunyadi vár részleteinek utánzatából áll. Ennek a várnak is bejártuk minden szegletét, belső tereiben történelmi, régészeti és néprajzi tárgyakkal ismerkedhettünk meg. Élményekkel gazdagodva szálltuk fel a buszra és kezdtük meg hosszú utunkat hazafelé. Nem tűnt hazafelé sem hosszúnak az út, hiszen az egész napi élményeinket megtudtuk beszélni, újra átélni. Nem tudunk elég hálásak lenni a Rákóczi Szövetségnek, hogy ismét lehetővé tette számunkra, hogy a megemlékezésen túl egy kiránduláson is részt vehettünk, ahol megannyi tudással gyarapodtak tanulóink. Szívük megtelt melegséggel, átérezték magyarságuk fontosságát, gyarapodtak ismereteik történelemből, földrajzból, magyarból és számtalan más ismeretre is szert tettek.

Agócs Zsoltné

szervező

 

Déva

Hozzászólások lezárva.