Budapesti kirándulás 2017.11.18


 

Eljött a nap, amire vártam, a kirándulás napja. Korán reggel kellett kelni, mert a vonat 6:45-kor indult. Tiszaújvárosban gyülekeztünk a vasútállomáson. Felszálltunk a vonatra és Nyékládházán leszálltunk vártunk egy kis ideig a másik vonat indulásáig. A vonaton nagyon jó volt a hangulat, beszélgettünk a pedagógusokkal vártuk, hogy megérkezzünk Budapestre. 10 óra körül megérkeztünk és leszálltunk.

20171118_121047

A Keleti pályaudvaron rengetegen voltak és nagy volt a nyüzsgés. Megkerestük a metrót és felszálltunk (ez volt az első metrózásom). Eljutottunk a Nemzeti Múzeumhoz, ami nagyon nagy volt és nagyon szép. Osztályfőnök beszélt a Múzeum történetéről nekünk aztán bementünk ahol le kellett adni a kabátot és a táskánkat. Rengeteg mindent láttunk, nekem legjobban  a koronázási palást tetszett. Aztán utaztunk metrópótló busszal is. Megnéztük a Bazilikát, ami gyönyörű volt, majd ezt követően betértünk egy fagyizóba, ahol rózsa alakú fagyi volt kapható.

20171118_103251

Ezután visszamentünk a Keleti pályaudvarhoz ahol ketté vált a csapat, akik plázázni szerettek volna azokat a pedagógusok elvittek az Aréna Plázába, a csoport többi tagja pedig a tanárokkal elment várost nézni. Megnéztük a parlamentet, láttuk József Attila szobrát is, valamit a Duna parton lévő cipőket is. Aztán megnéztük a karácsonyi vásárt, ahol rengeteg mindent lehetett vásárolni. Készítettünk képet a Budapest Felirattal is.

20171118_103245

Végül visszamentünk a pályaudvarhoz és lehetett mekizni és KFC-ni, a találkozó 17:00-kor volt mindenkinek a nagy óra alatt. Felszálltunk a vonatra, a hangulat nagyon jó volt csak kissé fáradtak voltunk. 20 óra körül megérkeztünk Nyékládházára majd átszálltunk a másik vonatra és 20:30-kor megérkeztünk Tiszaújvárosba. Nagyon jól éreztem magam, remélem minél hamarabb lesz újra kirándulás.

Szabó Patrik 9/A

Hozzászólások lezárva.