A szakmák éjszakája a BSZC József Attila Gimnáziuma és Szakképző Iskolájában

A 2016. április 15-én megrendezett Szakmák éjszakája elnevezésű programsorozat intézményünkben is sikeresen lezajlott.

A rendezvény összesen két helyszínen, harminc általános iskolás diák részvételével valósult meg. A regisztráció során „BSZC JAGSZI Polgár” feliratú tollat kaptak ajándékba, s láthatóan örültek ennek a figyelmességnek.

IMG_7942

A tanulók az első helyszínen megismerhették a számítógép felépítését, a vakírás rejtelmeit, majd tankonyhánkon, tanéttermünkben és tanboltunkban találkozhattak oktatott szakmáinkkal. Élményszerűen gyakorolhatták (szimatolhatták) a fűszerek felismerését, játékosan pénztárgép kezelését (ami igen nagy sikert aratott körükben), aktívan részt vehettek a palacsintasütésben, a szalonnasütésben, s nagy figyelemmel kísérték a díszterítés és a szalvétahajtogatás lépéseit is.

A hozzánk ellátogató tanulók érdeklődéssel, aktívan vettek részt programjainkon. A közvetlen visszajelzések egyértelműek voltak: mindenkinek tetszettek a nálunk szerzett élmények. Utólagos visszajelzés is érkezett természetesen – egy tanulótól, aki két nappal később úgy nyilatkozott, hogy számára a pénztárgép kezelése jelentette a legnagyobb örömet (a vendéglátás pedig a disznótorok kínálatát idézte fel benne).

Szponzoraink, akik hozzájárultak a sikeres lebonyolításhoz: Polgár Város Önkormányzata, Polgári Bank Zrt., Ebédfutár Kft. (Miskolc), KONOPI KFT., Krup-Hús Kft., Borsod Drink Kft., Nádas Csárda (Tiszaújváros), Szűcsné Szilágyi Piroska e. v., Fornetti, Polgár és Csege Coop Zrt., Polgári Csemete Szociális Szövetkezet.

A programról készült videónk itt tekinthető meg.

Szakmák éjszakája_szponzorok

Hozzászólások lezárva.