Arany nyomában Nagyszalontán


Arany nyomában Nagyszalontán.

            Ezen a márciusi szerdán történt, hogy az iskola helyett 8 órakor nem az első órai becsengőt vártuk, hanem már két órája a buszon ültünk. Nagyszalonta felé indultunk a Rákóczi Szövetség jóvoltából. Ez a nap nem csak egy átlagos látogatás volt. Mentünk, mert a nemzeti öntudat felélesztése fontos volt március 15-e alkalmából. Mentünk, mert a „költőkirály” Arany János 200 éves születésnapját ünnepeltük. Mentünk, mert a magyar nemzetnek össze kell tartania akkor is, amikor egy országhatár választja el őket! Mentünk, mert kirándulni jó és szeretünk.

Az indulás hajnali 6-kor történt (némelyikünk akkor fordul a másik oldalára az ágyban), és a kiránduláson körülbelül 42 fő vett részt. Az út hosszú volt, de egy cseppet sem unalmas. Volt zenehallgatás, beszélgetés, étkezés és – mindezek közül a legfontosabb – Kerényi György tanár úr rendkívül érdekes műsorát hallhattuk egy korábbi rádió 35-ös felvételből a 200 éves költőnkről, s már ekkor sok érdekességet megtudtunk róla. Az út nagyjából 4 órát vett igénybe (persze a megállásokat, a bevásárlást, a határellenőrzést, és mindent beleszámítva), ám mikor megérkeztünk, az mindenért kárpótolt. A város hangulata nem különbözik nagyban, a határon innen lévőkétől, ám maga a tudat, hogy Arany János szülővárosában járhatunk, az felemelő volt.

Az első megállónk a Csonka-torony volt, mely egy négyemeletes, korábban őrtoronyként, most a helyi költő „saját múzeumaként” szolgál. Minden szint másként volt berendezve. A legjobbnak én személy szerint a 3. és a 4. emeletet tartottam. A 3. szinten Arany János eredeti dolgozószobájából származott bútorok voltak elhelyezve könyvekkel, füzetekkel, úgy, ahogy az közel 170 éve lehetett. A 4. szint ezzel szemben Arany János műveinek külföldi kiadásaival volt megtöltve, orosz nyelvűtől kezdve francián át német nyelvűig. Fellelhető volt Európa nyelveinek jelentős százaléka. Nem is gondoltam volna, hogy ennyi nyelven adták ki műveit. Az írásain túl az általa fordított művekkel is megismerkedhettünk.

Ezután a következő állomásunk az Arany János Elméleti Líceum volt, mely Nagyszalonta legjelentősebb oktatási intézménye. Az iskolának a 0. osztálytól a 12. osztályig mintegy 1000 tanulója van. A mi kicsi iskolánkhoz képest ez hatalmas. Az épület, amelyhez mentünk nagyon szép volt, bárcsak nálunk is ilyen szép lenne az iskola épülete. Itt egy kisebb műsort adtunk elő. Elhangzott a Himnusz és a Székely himnusz citerán, Megyesi Máté jóvoltából magyar néptáncot láthattak az intézmény tanulói, míg a mi iskolánk és a helyi tanulók március 15-ei megemlékezést mutattak be. Mindezek után a nagyszalontai tanulók bemutatták iskolájuk fontosabb tudnivalóit egy prezentáció során, majd körbevezettek minket városukban. Megtekintettük a város református templomát, ahol iskolai ünnepségeiket szokták rendezni, és 3000 fő fér el. Megtudtuk, hogy több híres személy is született a városban, nem csak Arany János. Fotózkodtunk szobroknál, majd a Csonka-toronyhoz visszatérve is készültek fényképek. A város további nevezetességei sem „menekültek” meg csoportunk látogatása elől. Koszorút helyeztünk el Arany János szobránál.

Nagyszalonta2

Nagyszalontát azonban egy művészetkedvelő személy nem hagyhatja el anélkül, hogy a szülői házát meg nem látogatná annak a személynek, ki a Toldit vagy az A walesi bárdok című költeményeket írta. Mi sem hagyhattuk hát ki a lehetőséget. A ház egy kis telekre épült, nem nagy alapterülettel. Azonban ez nem az a ház volt, melyben a költő született, ugyanis az korábban leégett. Egy felújított változatát láthattuk hasonló berendezettséggel, mint a leégés előtt volt. Körbejárva a házat, megszemlélve a berendezési tárgyakat sokat tudtunk meg Arany fiatalkoráról. Az udvaron körbeálltuk a kutat, és mindenki eltöprengett, hogy hajdan még ebből ivott nagy költőnk is. Megérintett bennünket a hely szelleme.

De sajnos mindennek véget kell érnie, így ideje volt tovább mennünk. Nagyszalonta után egy másik város várt minket: Nagyvárad. Azon belül is az állatkert, melyben ugyan egyszer már jártam, de jó volt újra látni, és jobban bejárni. Megvolt a sajátos hangulata a helynek, az biztos. Hiába nem nagy állatkert, ám olyan fajokat is láthattunk, melyek nem találhatóak országunk keleti részének állatkertjeiben. Medvék fürödtek a tóban, az oroszlánok bőgtek, mivel az esti etetések időszaka volt, így az állatok jóízűen falatoztak. Láthattuk, mivel szokták őket a fogságban etetni. Azonban a helyet nem sikerült túl sokáig élveznünk egy sajnálatos incidens miatt, így el kellett idő előtt hagynunk az állatkertet. A buszunk nem megfelelő helyen parkolt, vagyis a helyi rendőrök szerint, így el kellett hagynunk a parkolót. Sajnos így kevesebb időnk maradt a nézelődésre.  Remélem, hogy legközelebb még több időnk lesz rá.

Nagyszalonta3

Még mielőtt elindultunk volna, még betértünk egy Kauflanba, hogy akinek még volt egy kis leje el tudja költeni, vagy csak, hogy ismerkedjünk a román boltok kínálatával. Hasonló áruk kaphatók ott is, még árban is megegyezik a mi bolti árainkkal. A szatyrok megteltek csokival, üdítővel, tanáraink pedig a románok kedvencét, miccset vettek, amit mi nem is ismertünk, de most már legalább láttunk olyat is. Biztosan finom lehet, legközelebb kipróbáljuk.

Hazautunk zökkenőmentes volt, határon mindenkinek le kellett szállni, és átsétálni az épületen. Még egy-két mosdószünet után biztonságban érkeztünk haza hét óra körül. Elfáradtunk, de mindent egybevetve, számomra felejthetetlen volt ez a kirándulás.

 

Molnár Imre 11.A

Hozzászólások lezárva.